8. fejezet: Most ki a rossz-fiú?

*Celine szemszöge*
- Látom készen vagytok! - jött oda hozzánk Amber is Li. - Természetesen mi is! Most pedig indulás megfigyeli!
Én és Iris bólintottunk. Hajrá csapat! ._." Hát oké... 15 perc futkorászás után Amber aki elöl loholt megállított minket.
- Na végre! - suttogta és bevetette magát a bokorba. Mi pedig utána. Szóval a bokorból fogunk leskelődni... Okey... :D Természetesen Castiel és Emma már készen voltak, gyűjtöttek is már tűzhöz fát... Ügyesek!
- És most? - mosolygott Emma Castielre.
- Most pihenő... - nézett Castiel Emmára.
- Jó, oké te pihenhetsz! - nevetett Emma.
- És te? - kérdezte Castiel.
- Körülnézek!  - vont vállat a húgom.
- Akkor megyek én is! - sóhajtotta Castiel.
- Azt már nem! Nem kell rám vigyázni! Max. 10 perc és itt vagyok, oké?
- Jó, de... ha valami baj lesz... - motyogta Castiel.
- Nem lesz semmi baj! - legyintett Emma majd fel állt, megborzolta Castiel haját, intett és elment. Castiel mosolyogva nézett utána majd elkezdte rendezgetni a fákat amit a tűzhöz gyűjtöttek.
- És most? - kérdeztem halkan.
- Várunk... - vont vállat Amber. Castiel fekvő támaszozott, meg felülésezett és aztán várt. És így tettünk mi is... Telt múlt az idő,de Emma csak nem jött. Castiel is unatkozott és ezért megcsinálta a tűznek a helyét. Böngészte a térképet, meg nézegette az iránytűt... Aztán megpróbálta megcsinálni a helyet a tűznél ahol ülni fognak. Talált egy kidőlt farönköt és nagy nehezen oda húzta ahhoz a helyhez ahol enni fognak. Majd várt... Már sötétedni kezdett amikor lépteket halottunk... nem is! Mintha valaki futott volna! Később megjelent Emma és Castiel nyakába ugrott és sírt.
- Emma! - ölelte meg Castiel a síró nővéremet. - Mi a baj?
Én összenéztem a lányokkal. Mind a négyen csodálkoztunk. Mi történt?
- C-Castiel... - beszélt szakadozva  Emma. - Annyira féltem...
- Eltévedtél? - kérdezte Castiel.
-Ne-nem! Nézelődtem és tal-találkoztam csomó mindenkivel.. é-és találtam egy faházat! É-és benéztem a-az ablakon és bent volt... - itt Emma elakadt és beletúrta az arcát Castiel mellkasába.
- Ki volt bent? - kérdezte idegesen Castiel.
- Na-Nataniel... - Emma egyre erősebben sírt.
- Én bementem é-és köszöntem neki... aztán... elmondta, hogy ide jö-jönnek majd azok akik meg-megsérülnek és... aztán... földre teített és... meg...-meg csókolt és... - na itt Emma zokogásba tört ki.

 <-- Emma és Castiel 

Castiel belesúgott valamit Emma fülében. Emma megrázta a fejét.