Az egyik szünetben egyedül sétáltam a folyosón... Aztán eszembe jutott.... Amikor Emma miatt ki voltam azt ígértem meg magamnak, hogy leugrom a tetőről... Mindenki szerelmes és boldog. Tervezgetik a jövőt! De én? Oké, Celine tuti összejön valami stréberrel vagy valami egyetemistával vagy esetleg ő tovább fojtatja "én erős nő vagyok nem kell pasi" sztrájkját. És itt van Alyss... Egy sztár akiről, mindent tudok, nagy rajongója vagyok meg minden és... sosem szerezhetem meg! Hiszen ő egy sztár ő majd valami gitárossal,énekessel vagy színésszel fog összejönni. Áh, elegem van az egészből!
Ezzel gyors léptekbe megindultam a tetőhöz.
- Castiel, hova mész? - kérdezte Viola halkan.
- Leugrom a tetőről... - válaszoltam és mentem tovább.
<-- Viola vagyis Violette*Celine szemszöge*
-Emma,Alyss!! Castiel le fog ugrani a tetőről! - rohant oda hozzánk Viola.
- Már miért tenne ilyet? - kérdezte Emma.
- Nem tudom! Az előbb mondta!!
- Dehogy fog leugrani... - legyintettem, de Alyss futásnak eredt. Castiel miért ugrana le? Mindene megvan!
*Alyss szemszöge*
Úgy futok, ahogy csak tudok! Minden erőmből.... Castiel....! Talán valami baja van... talán magányos? Egyik nap mesélte, hogy a szülei nagyon sokat hagyják egyedül a munkája miatt... Fel a lépcsőn.... gyerünk már! Megvan!! Castiel háttal állt nekem, és a peremnél... én egy tigris ugrással mögötte voltam,átkaroltam a hasánál és vissza rántottam és elestünk.
- Alyss? - nézett rám csodálkozva a vörös.
- Ha leugrasz én is megyek! - mondtam könnyes (?) szemekkel. Mondtam már hogy esik az eső? Jó oké nem fontos...!
- Miért jönnél?
- Mert... tudom, hülyén hangzik de én... - nem fejeztem be a mondatomat hanem elsírtam magam. Castiel felhúzott a földről.
- Mióta ismerlek... totálisan... - áh ez nem megy! Castiel egyik ideig a szemembe nézett majd... MEGCSÓKOLT! Én nem kicsit lepődtem meg... Castiel, közben magához ölelt, és viszonoztam az ölelést és a csókot. Pár perc után Castiel-lel "szétmentünk".
- Szeretlek... - suttogtam és megsimogatta az arcomat ami most egy paradicsom színéhez volt hasonló.
- Én is téged... - suttogtam és inkább elrohantam volna annyira zavarba voltam, de nem tudtam megmozdulni. Az udvarról boldog sóhajok, éljenzések, tapsok, fütyülések jöttek. Castiel átkarolta és oda sétáltunk a szélére. Meghajoltunk és szépen megindultunk vissza a suliba. Hirtelen mindent elfelejtettem csak én és Castiel volt ott. Meg az én boldogságom...
<-- Én és Castiel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése